2013. június 29., szombat

Utószülinap 2013.06.26.

Minden úgy kezdődött,hogy szerdai napnál járunk. Én szokásosan tettem itthon a dolgomat, majd olyan 6 körül el kezdtem készülődni, mert találkozóm volt amikor írt nekem Petra,hogy 20:30 kistesco. Necces volt,hogy sikerül e mennem vagy sem, de végül T.-nek sem volt ellenére szóval beleegyezett,hogy okés. Elmentünk nagy tescoba venni valamit, illetve én gondoltam azt,hogy azért valamit csak illene. Karash kapott egy üveg bort, éppen fizettem amikor pont ők szólítottak le minket szóval oda is adtam neki rögtön.  ( Nem kérték el a személyimet :c igen ez sajnálatos hír, mert most szívesen adom,hogy hááááhhh elmúltam 18 :3)
Aztán még el kellett mennünk az OBI-ba, majd elmentünk egyet fagyizni. Aztán a kistescohoz érkeztünk kb. 15 perccel előbb így maradt a zene hallgatás és a várakozás majd egyszer csak befutottak. Karashtól és Petrától kaptam finom cseresznyés milkát meg Petra kinyomtatta a közös vonásainkat, ami eddig 40 darab. Nem szeretném ide leírni az összeset, mert vannak elég beteg közös vonások is, de segáz, mi így vagyunk tökéletesek. Majd talán egyszer. Na aztán el is mentünk a szokásos kis helyre aminek nem is tudom a helyét mármint tudom,hogy hol van meg eltalálok oda, de az utcanevet nem tudom. Először ittunk Ouzo-t így bevezetésképpen. Aki nem tudja az micsoda inkább keressen rá, amúgy ízre olyan mint a fekete negró, tehát gyakorlatilag én folyékony negrónak hívom, de eléggé finom. Kellemetlenebb rész,hogy nem rögtön hanem utána égette a torkom. Utána meg jött a bor sprite-tal, vagyis azt hittem azzal ittuk, de kiderült,hogy 7up-pal, majd bor kólával. Így ivászatilag nekünk ennyi volt, de ittunk egy kicsit. Kell néha ilyen. Petrával nagyon jókat nevettünk és hülyéskedtünk. Meg elmentünk pisilni, igen pisilni... kint voltunk fel kellett találni magunkat... megtörtént. xD Hát most istenem ez van, elég gáz mi? :c
Aztán jöttünk vissza fele és volt egy házaspár illetve gondolom házaspár volt, de a bácsi az olyan részeg volt,hogy ott feküdt és nem mozdult a felesége meg ott ordibált vele. Nem is tűntek volna fel amúgy,hogy ha a néni csendben marad, de eléggé elszidta szegény bácsit. Mondjuk oké ilyen korban már szerintem gáz ,hogy ha valaki ennyire a padlóra issza magát. Fiatalon még úgy ahogy okés, de 40 évesen nekem már nem. De ez csak az én véleményem. Korán elléptünk, olyan 22:00 körül, Karashékat eldobtuk haza kocsival, mert T. nem ivott aztán én is haza lettem dobva majd feküdtem is le aludni nem sokkal utána. Körül-belül este 11-kor már aludtam volna.( ha nem szédülök fekve xD pedig nem is ittam annyit, sőőőt.. de előtte az a fagyi nem tett jót) (fagyi... nem volt epres fagyi :c  )
Na és azt hiszem így ennyit az utószülinapomról, ami összességében nagyon jó volt, igaz voltak akiket nem ismertem, de rohadtul nem érdekelt. Nekem tetszett elvoltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése