2013. január 5., szombat

Some, a lot of or a little?

Furcsa,hogy címet adok szerintem a bejegyzésnek, de ennek most ezt sikerült adnom. Nem is tudom igazából,hogy miért. Ehhez van most kedvem. Nem mondom azt,hogy felhőtlen a mai hangulatom jelen esetben, de nem is a legrosszabb szóval ez most az arany középút. Nem tudom,hogy mikor blogoltam utoljára és most megnézni se fogom, de mesélek amit mesélek. Csütörtökön délután skype-on beszélgettem nagyon sokat, aztán olvasgattam/tanulgattam az etikát. Na jó azt igazából mindennek lehet nevezni,csak tanulásnak nem. A nap nagyon gyorsan eltelt. Etika dolgozat is eléggé laza volt. Sőt azt kell,hogy mondjam az volt nem csak eléggé. Utána filmet néztünk. (Az erőpróba volt a címe, a film elejét nem láttam csak a közepét + itthon még megnéztem a végét, mert amit láttam abból le tudtam következtetni,hogy mi történt benne)
Majd haza jöttem és utána meg gépeztem, akkor beszéltem telefonon E-vel is aki haza fele sétálgatott, kellemes volt hallgatnom a villamos hangját. Ja igen ő az akit nemrég megismertem ( pontosan úgy egy hete körül-belül) nagyon jól el tudok vele beszélgetni. Egész délután vele beszéltem, meg ő közben még el is lépett haverjához meg nem tudom,hogy hova. De áá annyi röhögést amit én ott letolok az vicces azért nagyon. Ugyan olyan hülye mint én. Oltogatjuk is néha egymást rendesen. Aztán még éjfél után is beszéltem vele és közben azt mondta,hogy egyszer bealudtam, majd felébredtem felültem és akkor már normálisan beszélgettünk tovább skype-on. Akkor nagyon felébredtem és a sok hülyeség mellett elég komoly dolgokról is sikerült nekünk beszélni. Nem hittem volna azért,hogy ennyire el tudunk majd beszélgetni 1 hét ismeretség után. O.o
Ja meg ugyanannyit pofázik mint én. Magyarul rengeteget. :D
Meg ma is beszéltem vele, telefonon is mert elhúzott boltba. Meg zenéket mutogatott amik nagyon tetszettek. Na de szerintem mára ennyi lenne. Itthon üldögélek és nem tudom,hogy mit csináljak és valószínűleg az lesz,hogy megnézem azt a filmet amit ő ajánlott.

I feel that I had some(a lot of) problem. :'DD
I'm egoist... :D



2 megjegyzés: