2013. október 30., szerda

Miss rose paletta~

Már régóta olvasgattam bejegyzéseket ezekről a termékekről, illetve még a lora termékekről is. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hiszen olcsóbb árkategóriás, de elég jó termékekről van szó. Másfél hete a barátommal pont elmentünk az euro family-ba és amint belépünk rögtön az első dolog ami a szemem elé kerül az a lora és a miss rose termékek. Nagyon sok termék látható ott így volt mi közül választanom. Első célom az volt,hogy kezdő létemre vegyek egy kisebb szemhéjpalettát natúr színekkel. Így is sikerült végül egy miss rose palettát vettem amiben 4 darab fényes szín található és 2 darab pirosító. (Natúr színek helyett hát inkább arany-barnás színek, de végül is a natúr kifejezés ''elmegy'')



A képek nem lettem a legjobb minőségűek, de azért amit látni kell azt lehet látni. Ezen kívül még aznap bementem a dm-be venni egy ecsetet is amivel fel tudom vinni könnyedén a szemhéjfestéket. Tudni kell rólam,hogy sminkelésben mikor a szemhéjamat is kifestem eléggé kezdőnek számítok, ma viszont megpróbálkoztam egy szebb sminket kipróbálni.




Nos, mint ahogy említettem egyáltalán nem vagyok profi ebben, ilyen lett és ennyi. Szerintem azért nem annyira vészes. :D
Amúgy pirosítót nem nagyon szoktam használni így egyszer gondolta kipróbálom azt a két rózsaszín árnyalatot szemhéjfestéknek és hát tökéletesen bevált. Szóval szerintem arra fogom olykor olykor használni.
Összességében szerintem ez a kis paletta jó vétel volt, 350 forintért vettem és a színek nagyon tetszenek. Kicsit porzik ugyan és vigyázni kell a felvitelnél mert könnyedén olyan lehet a szemünk körül is. Én ennek elkerülése érdekében zsepit tettem oda, illetve utána alapoztam le az arcomat meg púdereztem le.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése