2012. november 25., vasárnap

The day before yesterday, yesterday and today :D

Pénteki napommal kezdeném rögtön, nem volt első két órám ezért úgy gondoltam,hogy begöndörítem a hajam.. ami kevés sikerrel jött össze így az volt,hogy két oldalt így összecsavartam és hátratűztem. Majd be értem suliba, Dorina is ott volt de utána elment, majd büfébe vettem magamnak kaját. A nap nagy része hamar eltelt amúgy, majd suli után elmentem rossmannba. Egy darabig Annamari jött velem, de aztán elváltak útjaink. Két dolgot vettem először, mert korrektorból nem tudtam eldönteni,hogy melyik kéne.. :''D
De kb. egy órán keresztül ott nézegettem és szerintem engem már ott hülyének is nézhettek vagy nem tudom.
Aztán még benéztem anyumnak csizmát nézni majd haza jöttem. Nem sokkal később jöttek nővéremék és elmentünk a rossmannba. Na és akkor sikerült korrektort venni. Mutatok is képeket a szerzeményekről.
A rossmannban éppen 25% kedvezmény volt a Lovely termékekre szóval pont jól jött. Ezt a korrektort vettem. Eddig csak kétszer használtam szóval nagy véleményt még nem tudok róla mondani. Tetszik ez a fajta, mivel volt már olyan rúzs alakú ( vagy milyen xD) korrektorom is, de az valamiért nem tetszett és ez a krémesebb állagú jobban bejön.


A másik dolog amit vettem az egy Lovely szempillaspirál. Na a szempillaspirálok jól ki voltak akkorra már fosztva, ebből talán ha 4 darab volt, a vízállóból meg egy.
Ez egy hosszabbító és dúsító szempillaspirál. Egyszer próbáltam ki és nekem nagyon tetszik. Azért is vettem, mert a másik ilyesmi oriflame-s szempillaspirálom kezd kifogyni és azt a terméket nem tudom rendelni, valamiért nincsen. Szóval pont kapóra jött ez a 25% kedvezmény.

A harmadik dolog pedig egy egyszerű Isana ajakápoló. Nézegettem és volt még azt hiszem mango guava-s meg hasonló, de ez nyerte el a tetszésemet. Szép színe is van. Szóval nem bántam meg,hogy megvettem.
Amúgy gondolkozok azon,hogy beszerzek majd a közeljövőben pár ecsetet, mert kinéztem egy szép essence palettát. 6 szín volt benne, és nekem nagyon tetszett. Natúr színek szóval pont jó. Na mondjuk mire én ezekhez mind odajutok... nincs nagyon pénzem most főleg,hogy  jönnek maaaajd az ünnepek is meg minden.
Amúgy még Evelinnékkel elmentünk tescoba is és ott kívül van egy ékszerbolt és Evelin mondta,hogy fülbevalót is akar nekem karácsonyra venni és,hogy akkor most együtt megvesszük meg minden. Aztán legvégül egy swarovski fülbevalónál maradtunk.
Ennyit a péntekről.
Szombaton anyum keltett pontosan 8:38-kor,hogy öltözzek fel meg készülődjek ha el akarok menni velük. Hát ő addig átment barátnőjéhez valamiért, aki kb. 4 percre lakik én meg szépen elkezdtem készülődni és be is göndörítettem a hajam. :DD

Szerintem nem lett annyira rossz ez a hajgöndörítés, ahhoz képest,hogy hajvasalóval göndörítettem.Igaz olykor olykor megszenvedtem vele. Alaposan befújtam hajlakkal, mert különben körül-belül 1 órán belül annyi lett volna a hajamnak, de így az egész napos strapát jól bírta. Persze azért kicsit már "kilógta" magát a nap végére.
Amúgy a szerzemény egy nadrág lett, de nem az amit még előző nap kinéztem, hanem egy másik. Kár amúgy pedig tetszett az is, és a vicces az egészben,hogy 25-ös nadrág kell nekem. A másik nadrágon 26-os és ennyi. Ekkora gatyákba férek úgy bele,hogy nekem is tetszik. xD
Aztán még volt egy kis bevásárlás lidl és tesco keretein belül. Ja el is felejtettem, övet szerettem volna még, de ami lett volna az 80 cm-es volt és kicsi volt nekem, a többi meg ilyen nagyon ocsmány volt szerintem, szóval az kimaradt. Pedig kéne nagyon. Ennyi volt amúgy körül-belül a szombaton. Este How I met you mother maratont tartottam itthon egyedül. Mivel le vagyok maradva a 7. évaddal, mert nem láttam végig ezért azt néztem és két nap alatt ( mert még előző napon is néztem 3 részt) sikerült eljutnom a 12 részig, ma meg megnéztem a 15. részig, mert csak addig kaptam meg.
A mai napi kajánk az Kínai édes savanyú csirke volt párolt rizzsel. :(
Anyuéknak nagyon ízlik, de nekem ezzel a Knorr rafinériás dologgal nagyon nem jön be. De bezzeg amit a kínai büfében csinálnak azt meg megeszem szóval fura. Amúgy itthon nagyon jól elvoltam pénteken reggel is meg délután is szóval pózerkedtem egy kicsit. xDD ( www.webcamtoy.com.)
                                            Péntek délután avagy pózolj Simbával.
                                               Érdekes fej... ééééés őőő olyan mintha fekete lenne a hajam :O
                               Mert pénteken nincs első két órám és mert úgy látszik van erre időm.

2 megjegyzés:

  1. Nice post!!! would you like to follow each other?
    Besos, desde España, Marcela♥

    VálaszTörlés