2015. február 16., hétfő

Nagy dilemma...

Nos tegnap este mikor már azt hittem nem lehetek annál fáradtabb.. elkezdtem zenét hallgatni. Mindent, amit éppen kidobott a youtube. Na igen ilyenkor van az ,hogy szívesen elmennék azért mostanában már discoba annak ellenére,hogy nem nagyon szoktam menni. Bár ez nem azt jelenti,hogy utálok menni, nem. Egyszerűen csak nem mindig esik jól, illetve azért a pénz is lehet meghatározó hiszen van amikor vannak fontosabb dolgok , amire költsem az a jó pár 1000 forintot. Na igen ilyenkor lehet mondani,hogy jó ,de inni nem muszáj. Nem is, de én szeretek,mértékkel természetesen. Csakis úgy. Volt,hogy előtte ittunk valakinél ott meg csak egyszer mert azért hát nem olcsó, de mindegy is. Én nem azért szeretek menni,hogy bepasizzak stb... hanem,hogy szórakozzak egy kicsit na meg a zene miatt, mert azt imádom. Persze nem mindenhol ám, mert van ahol nem olyan jók a dj-k. Na ezt most szépen leírtam, szép kis bevezetése ennek a témának, amit el akartam kezdeni..
    Nagyon agyalok azon,hogy egyik nap elmenjek a Balaton soundra, méghozzá július 10.-én, mert aznap lesz Hardwell és őt nagyon szeretem,ha új zenéje van meghallgatom, ha találok új live-ot akkor meghallgatom meg minden, egyszóval imádom. Csak 15 000 forint a napijegy... és ááhh nem tudom. Meg oda elmenni, meg stb..na igen... ezen agyalok tegnap óta és nem is agyalhatok sokáig hiszen a jegyek hamar elszoktak fogyni. Előbb a bérletek szépen, utána a napijegyek.. Majd meglátjuk.

2015. február 15., vasárnap

Bonyolult dolog...

Te jó ég,hogy én mikor írtam utoljára... Hát jó régen volt, most is csak azért kezdtem el, mert van egy kis időm, illetve mert olyan van,hogy írnom kéne kellene. Illetve azt hiszem.
Sajnos az élet nem mindig úgy alakul ahogyan  én szeretném, de egyszerűen nem tudom,hogy mit csináljak.
Sok mindenkinek/minden lánynak megvan a kis sajátos álma, nemde? Főleg a kiskorában, ki ne álmodna egyszer arról,hogy majd esküvője lesz meg hasonló?! Na nekem is valami ilyesmi volt, és az az igazság,hogy még így lassan 20 éves fejjel is úgymond egyik álmom,hogy egyszer velem is megtörténjen.. nos eddig elég jól indult hiszen azt hittem,hogy megtaláltam életem nagy szerelmét. /2013.06./
Még most is együtt vagyunk, de igazából már érzem,hogy nem olyan mint eddig. Persze az én hibám is nem tagadom, de az övé is. Tudjátok el jön az a tipikus korszak, amikor már túl sokat  is vagytok együtt és már nagyon összeszoktok és nem értetek egyet mindenben... nos nálunk is ez van, persze nekem is van egy két dolog, ami nem tetszik, de egyszerűen nem tudok ellene mit csinálni. Már annyiszor próbáltam, de egyszerűen nem megy, nem tudok egy két helyzettel kibékülni és nem is fogok, mert egyszerűen lehetetlen. Na meg a veszekedések.. hajjaj. Nagyon irigylem azokat, akik egyáltalán nem veszekednek és együtt vannak. Akik meg veszekednek azok előbb vagy utóbb, de mégis különmennek... (Tudok egy ellenpéldát.. olvastam egy öreg párról, akik régóta együtt vannak már több évtizede és szinte mindennap veszekednek, de mégis kitartottak egymás mellet.. persze hülyeség lehet ennyi idősen ilyenen gondolkozni, de én sose voltam az az ember , aki minden hétvégén mással fekszik le vagy minden hónapban már barátja van.. egyszerűen nem)Lehet nálunk is ez lesz majd? Mit fogok én akkor csinálni? Belegondolni se tudok, tudom ez már eléggé érdekes dolog, de hát mit tud csinálni az ember ha már ennyire kötődik valakihez. Az a baj,hogy már elgondolkoztam azon is,hogy lehet tényleg jobb lenne, de nem tudom és most ezeket ide írom le te jó ég.. valahova muszáj, mert nem tudom most így 'bent tartani'. De hát ezért is van ez a blog, nemde? Hogy leírjam, és kiírjam a dolgaimat, akinek nem tetszik az ne olvassa ennyi.
Muszáj lesz azt hiszem jobban átgondolni az értékeket.. mi is a fontos. Emlékszem ilyen feladatot csináltunk az egyik órán az egyetemen és elég érdekes dolgok jöttek ki.
Na de szerintem mára ennyi, kicsit összevisszaság , de majd lesz összetettebb bejegyzés is.
Pá! ~

2014. november 13., csütörtök

Éppen fekszem az ágyban, megy a tv és az mtv-n a Kínos című sorozatot nézem... nem túl izgalmas reggelnek bizonyul ez a mai, de neki kell állnom tanulni, mert bukta lesz a vizsgaidőszak. Aminek nem kéne, és célom,hogy elnyerjem a tanulmányi ösztöndíjt.
Na de térjünk is át egy kis mesélésre, történésekre. Legutóbb mikor írtam, ha jól emlékszem egy TAG bejegyzés volt. Feltehetőleg várható lesz még ilyen bejegyzés.
A szünet után zajlott az egyetemi élet, habár valamelyik napra igazából nem is emlékszem.A héten csak a hétfői napon kellett bemennem, ami viszont kifejezetten lassan telt el. Ohh erről jut eszembe, múlt hétvégén Pécsre mentünk vásárolgatni, meg joy napok voltak. Viszont én két dolgot a new yorkerbe találtam, illetve a tally weijlbe vettem egy sálat meg egy nyakláncot. Viszont cselesek a boltok.. mert volt olyan hely ahol mondjuk érvényes volt a kupon egy csomó minden már le volt értékelve. Amúgy kissé késve indultunk el aznap és rögtön ettünk is. Mi Gáborral finom kínai kaját ettünk, habár sikerült annyit enni,hogy fájjon a hasam. Na mindegy, elég hamar eltelt az a nap, vasárnap meg még egy csizmát is sikerült vennem. Igaz,hogy kínaiba, de a deichmannba nem találtam olyat, ami tetszett is volna. Visszatérve a hétfői naphoz.. hát eléggé fárasztó volt és sokáig tartott és immáron ma már csütörtök van, mindjárt hétvége, amikor mondjuk nem tervezek semmit.
Amúgy  eléggé érdekes az emberek reakciója. Bevallom néha szoktam figyelni, mikor az utcán sétálok és ha esetleg nem tudnátok,akkor felvilágosítalak benneteket ( bár szerintem nem olvassák a blogom..) ,hogy egy téren eléggé hogy is mondjam.. nem hiszek az embereknek. Tehát nem hiszem el ha valaki nekem azt mondja,hogy milyen szép vagyok stb.. mert tudom,hogy nem és úgy titulálom,hogy annak az illetőnek rossz a szeme. :D
Plusz még ha az alakomra mond valaki valami pozitívat. Na igen ez lehet rossz tulajdonság is sőt szerintem az, és az a durva ,hogy figyelem az embereket és rögtön kiszúrom azokat akik megbámulnak.. persze több féle.. van aki jól van te kis fiatal vagy ok, van a tipikus nyomi , illetve a túl idős és van az elmegy/okés kategória. Elég érdekes nem? De szerintem ilyen mindenkivel megesik és nem csak velem, csak valaki nem figyel erre, nem érdekli vagy valaki annyira csodásnak és tökéletesnek tartja magát,hogy el is várja,hogy figyeljék / megbámulják. Nemde? Szerintem igazam van, persze más szerint meg lehet,hogy nem....

2014. október 31., péntek

TAG- 20 kérdés


1. Mi az ami nélkül semmiképpen nem hagyod el a házat?
A mobiltelefonom és a kulcsom, illetve egy üveg víz. A telefonom nagyon fontos hiszen valahogy el kell érnem az embereket, a kulcs szintén fontos, mert hogyan másképp tudnék bejönni a házba ha nincs itthon senki? A víz nálam szintén, mert van,hogy buszozom vagy akármi más és nincs a közelben bolt ezért mindig/ 99%-ban/ van nálam víz. Sosem lehet tudni.

2. Kedvenc sminkmárkád?
Kedvenc nagyon nincsen, több fajta sminktermékeim vannak pl: essence, NYC, avon, oriflame, make up revolution...

3. Kedvenc virágod?
Nincsen kedven virágom, de például a liliomot nagyon szeretem.

4. Kedvenc ruhabolt?
New Yorker, innen van szerintem a legtöbb ruhám, de ha a kínai ruhaboltokban meglátok valamit, ami még meg is éri, mert nem rossz anyagból készült akkor megveszem.

5. Kedvenc parfüm?
Oriflames parfüm az egyik kedvencem mégpedig a Love Potion parfüm. Egyszerűen imádom és még este is érzem az illatát.

6. Magassarkú vagy lapos?
Legtöbbször lapos, de a magassarkú is jöhet csak szokja meg a lábam.

7. Jó jegyeid vannak általánosságban?
Gimnáziumban nem voltam rossz tanuló, sőt viszont szeptemberben kezdtem az egyetemet és eddig egy zh-m volt , tehát erről még nem tudok annyit írni.

8. Kedvenc színed?
Kék, talán a barack szín...

9. Szoktál inni energiaitalt?
Igen szoktam.. múltkor sikerült elég nagy mennyiséget sajnos, ami nem egészséges , de természetesen nem gyakori,hogy energiaitalt iszom.

10. Szereted a gyümölcsleveket?
Igen, a 100%-os- Cappy narancslét szeretem nagyon, illetve a multivitamint.

11. Szeretsz úszni?
Szeretek, régen nagyon sokat úsztam, mostanában viszont lustább lettem.

12. Villával eszed a sültkrumplit?
Itthon, ill. ha étteremben köretként azt eszek akkor villával, de például mekiben nem.

13. Mi a kedvenc hidratálód?
Dove hidratáló krémet használok.

14. Szeretnél a jövőben férjhez menni?
Természetesen igen, melyik lánynak nem álma az,hogy férjhez mehessen? Hogy felvegyen egy csodás fehér ruhát...

15. Könnyen fel tudnak idegesíteni?
Ha itthon vagyok  és olyan hangulatom van akkor fel tudnak idegesíteni, de suliban illetve ilyen helyeken általában az ilyen dolgokat félre tudom tenni és nyugodt tudok lenni.

16. Érdekel a szellemvadászat?
Nem , és szerintem ezt a témát nem is feszegetném tovább.

17. Van valami fóbiád?
A pókoktól, kígyóktól és hasonló állatoktól irtózom.

18. Rágod a körmeidet?
Régen sajnos rágtam, de sikerült leszoknom róla, illetve már több mint fél éve műkörmöm van tehát visszaszokni se fogokrá.

19. Volt már halálközeli élményed?
Szerencsére eddig még nem volt.

20. Kávézol?
Néha néha szoktam.

Új design

Nos ha nem is készül/készült eddig,amit az előző bejegyzésben írtam, habár azért tervek vannak, addig is itt egy kis design váltás. A régit már eléggé 'untam' így alkottam egy újat, amit azt hittem milyen hamar megvan.. hááát nem. Észre sem vettem de  hopp eltelt egy óra körül belül.
Na de majd még hamarosan jelentkezem.

Tervek

Sziasztok!
Tudjátok van az a pillanat, amikor az ember eszébe jut egy két dolog, amit szívesen csinálna, szívesen foglalkozna velem. Hát jelen pillanatban én is így vagyok, mert nagyon gondolkozom azon,hogy csinálok egy blogot és mindenféle női dolgokkal foglalkozó dolgot írnék... tudjátok tesztek, esetleg outfit, vagy haul bejegyzések és hasonló dolgok, illetve tapasztalatok. Nem tudom,hogy lenne e olyan ember aki egyáltalán olvasná, de nem is azért csinálnám. Na jó az is benne van , mármint jó lenne ha sokan olvasnák majd, de nem ez a legfontosabb szempont, hanem az,hogy legyen egy olyan 'hobbim' , amit mindig tudok 'vezetni' mindemellett gyakorolhatom például ezeknek a bejegyzéseknek az írását, ezzel együtt a helyesírásom is szerintem fejlődne hiszen nálam az nagyon fontos szempont lenne, hiszen egy leendő tanító/tanárral álltok szemben. Persze aztán lehet nem is sikerülne, lehet el sem kezdem, mert végül is hány ilyen blog van? Nagyon sok, ezek mellett nagyon sokan csinálnak videókat is. Szóval még nagyon agyalok ezen, illetve én nem az a fajta vagyok aki körül-belül hetente vesz több új dolgot, éppen ezért lenne ilyen mindenes oldal, hiszen véleményt is írnék, recepteket is megosztanék és minden hasonló dolgot.
De ez még a jövő kérdése, addig gondolkozom ezen.
Ezen kívül van másmilyen tervem is, ami igazából nem is annyira nagy terv , de szeretném,hogy ha minden úgy menne az életembe ahogy én azt szeretném, például ha én most elhatározom,hogy elmegyek valahova körülnézni és nem akarok pénzt költeni akkor tényleg úgy legyen, mert gyakran esem abba a hibába,hogy mindig veszek valamit. Gondolom páran megértik ezt a problémámat, habár úgy gondolom,hogy ez csakis önuralom kérdése.
Na mindegy, majd még jelentkezem :)

2014. október 27., hétfő

Hosszú hétvége- október 23.

Először számomra nem is volt szokatlan a hosszú hétvége hiszen egy héten 3 napot szoktam suliba menni. A csütörtök mégis furcsa volt,hogy sokáig aludhatok. Ja nem mégsem, hiszen mentünk el Tamásiba a termálfürdőbe. Természetesen úgy terveztük,hogy felkelünk 8-kor elindulunk 9-kor és 10-re vagyis pont a nyitásra oda is érünk. Hát nem így lett, mert 9-kor keltünk fel, és mire elkészültünk meg összepakoltunk az beletelt egy kis időbe, meg még tankolni is el kellett menni. Körül belül olyan 11 lehetett mikor odaértünk. Hosszú volt a sor de megláttam nővéremet meg a pasiját így odamentünk észrevétlenül melléjük. Szerintem ez teljesen korrekt, habár én sem örülnék ha így jutna plusz két ember elém,de ha én megyek előrébb azzal nincs problémám.  Kicsit sokat kellett sorban állni, mert csak egy pénztár működött, ami nekem annyira nem tetszett, mert nagyon megváratták az embereket és jobban felkészülhettek volna arra,hogy hosszú hétvége meg 23.-a volt , ami azért nem mindegy szerintem. Mindegy térjünk el ettől, sikeresen beértünk átöltöztünk és be is mentünk. Először a jakuzziba, ami egy kicsit hideg volt ezért inkább felmentünk az emeletre egy melegebb vízbe, ami már nagyon jól esett. Sokat nem voltunk ott, mert éhesek lettünk. Sajnos ott sem gondoltam a tömegre, mert ketten voltak illetve egy darab pizzasütő volt így sokat kellett várni a pizzámra. Bár ez nekik előny is lehet, mert addig elfogyasztottam egy adag somlóit. Amúgy a kaja finom volt, nekem nagyon ízlett. Utána elmentünk a Kneipp taposóhoz /=A Kneipp taposó rendszeres használata megelőzi a gyulladásokat, javítja az anyagcsere-folyamatokat. A Kneipp terápiát alkalmazzák keringési zavarok esetén, feszült izmok és kimerültség esetében is./
Az a nap nagyon gyorsan eltelt, még szaunázni is elmentünk, de csak infra szaunába mentünk, ami nekem bőven elég volt. Nem is voltam bent sok időt. Nővéremék fél 5 körül elindultak haza fele, mi még ott maradtunk és olyan este 6 körül indultunk csak haza. Haza fele, beugrottunk Harcon a Diófa csárdába vacsizni egyet, ami nagyon finom volt. Erről tudok képet is hozni,hogy mit ettünk.
A vacsi után pedig mi mentünk is haza vagyis hozzánk és így el is telt a csütörtök.

http://photos-h.ak.instagram.com/hphotos-ak-xpa1/10005200_1485355135073223_1090731270_n.jpg